Tisztelettel köszöntjük Ura Község honlapján!

 

Ura Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében szeretettel köszöntök minden kedves vendégünket településünk honlapján! Megtiszteltetés számomra, hogy internetes kalandozása során felkereste községünk hivatalos weblapját és én köszönthetem elsőként honlapunkon.

A honlap megújításával egyrészt az volt a célunk, hogy megkönnyítsük településünk lakosságának mindennapi ügyintézését. Másrészt a megújult honlapon szeretnénk az itt élőknek és a településünk iránt érdeklődő, valamint a visszatérő látogatóinknak szélesebb körű és részletesebb tájékoztatást adni a lakóhelyünk életéről.

Karácsony Sándor Zoltán - polgármester

"Ura fekvése Szabolcs-Szatmár-Bereg megye délkeleti részén, a Szatmári-síkságon található település. Csengerújfalu 2 km, Csenger 8 km, Tyukod 5 km, Nagyecsed 14 km, Porcsalma 12 km távolságra található.

Ura az Ecsedi láp szélére épült település. Nevét 1374-ben említik az oklevelek, ekkor Wra alakban írták. A település ősidők óta az Uray családé volt. 1646-ban báró Károlyi Ádám is részbirtokos volt Urán. Az 1900-as évek elején gróf Tisza Istvánnak, Uray Bálintnak és báró Uray Margitnak volt itt birtoka.

A falu teljesen az Ecsedi láp szélére épült, mely állandóan elnyeléssel fenyegette. A település a 18. század elején el is pusztult a láp miatt. 1724-től 1800-ig puszta volt és lakatlan.

A faluban református magyarság telepedett meg újra, majd az 1800-as évek elején építették fel kicsi fatemplomukat, mely helyett 1902-ben építettek újat. 1855-ös nagy áradáskor az egész község víz alá került.

Hírek / Események

2019-12-04

Ura Község Önkormányzata falugondnok munkakör

2019-12-02

EFOP-3.9.2-16-2017-00036

http://www.csenger.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=433&Itemid=48
2019-12-02

EFOP-1.5.3-16-2017-00056

http://www.csenger.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=415&Itemid=48
MFP logó

Ura Község Önkormányzata


4763 Ura, Kossuth utca 43.

+36 44 341 965

+36 44 341 965

urahiv@freemail.hu


Ügyfélfogadás

Hétfő: 13:00 - 16:00

Csütörtök: 13:00 - 16:00

Kapcsolatfelvétel